Az elmúlt napok, és hetek több postjával kapcsolatban előkerült egy-két kommentező lelke mélyén lapuló értetlenség, felháborodottság több témával kapcsolatban is. Rajok, magamutogató melegek, megélhetési gyermekszülés, új szubkultúrák, fiúk-lányok nemi identitásának összemosódása, stb.
Lehet, hogy én vagyok a legnagyobb szociopata-pszichopata állat, mert az összes deviáns viselkedésű tetvet büntetném, a kártékonyabbakat egyenest irtanám, de ez én vagyok, isten ments hogy kövess (kivéve ha egyetértünk). Mindenesetre szerintem ez így kurvára nincs rendjén.
De kezdjünk bele…
Nézzük először a legártatlanabb társaságot, akik többsége a fiatal korosztályból, a 14-18 év közöttiekből kerül ki.
Én csak húsz éves vagyok, de azt vettem észre, hogy minden egyes korcsoport egyre hitványabb az évek előrehaladtával. A saját korcsoportom (legalábbis ott ahol én laktam, és a gimnáziumban ahova anno jártam) még egész elfogadható volt (a városban lévő szakmunkásképzők, már kevésbé, és ezt nem amiatt mondom, mert szerintem a gimnázium egy felettes dolog, hanem mert ott már akkor is voltak cifra dolgok). Az egy évvel alattunk lévők már kifejezetten kóklerek voltak (betépve a suliban, részegen, összehányva a suli előtt), az alattuk lévőkről meg már inkább nem is formáltam véleményt (kinézetre is szarok voltak). A fiatalok manapság egyre hamarabb „nőnek fel” (persze csak saját maguk szerint, a sok idióta szülő mag hagyja őket). A baj csak az, hogy ez amit csinálnak nem felnövés, csak egy divatmajmolás, egy önfejű felnőttesedés, minek alapján a gyakran csak 12-14 évesek kijelentik: „felnőttem, jöhet a cigi, jöhet a pia, jöhet a szex, lázadjunk, legyen kreppelt fekete hajunk, és sminkünk, mert ez ma már menő”. És ami még rosszabb az az, hogy ez a fos tényleg menő. Ezzel lehet valaki népszerű, elismert, és bele KELL olvadnia ezek közé az állatok közé, vagy kimarad a jó bulikból, és a nagy balhékból.
Ha valaki nem áll be az ilyen sehonnétjött, de népszerű véglények közé, és nem lesz azonnal emó, scene, vagy akármelyik apjafasza, akkor azonnal nem is ember. A normális emberek, az egyéniségek meg el vannak nyomva. És ez már réges-rég nem az hogy az osztályban ott van Miki aki nagyobb és erősebb mindenkinél, mert Mikinek lesz két kedvence akiket állandóan szekál, de azok akik kívül állnak Miki körén, általában békességben megússzák az általánost, és a gimnázium első éveit. De ez más. Miért? Mert mindenki tudja, hogy kurvára szar dolog kívülállónak lenni. Egy utolsó undorító hányadék érzés hülyén állni és hallgatni, hogy milyen jó buli volt tegnap a romkertben, miközben az illetőnek halvány lila fingja nincs arról, hogy milyen buli volt, kik voltak ott, és hol is van az a tetves romkert. És ilyenkor nincs mit tenni (legalábbis az akaratgyengék szerint) mint fogni a hajfestéket, meg a kreppelőt, beállítani a frizurát, aztán a lehető legembertelenebb színkombinációkba öltözve csatlakozni a bandához.
És ezzel kész is van egy újabb elbaszott tizenéves, aki szerencse ha befejezi a gimnáziumot. Nálunk a gimnáziumban négy osztály volt, átlagban valamivel kevesebb mint 30 fő/osztály, így összesen 107-en végeztünk. Közülünk egy ember bukott meg az érettségin, de ő sosem tanult, erotikus tánccal kereste a kenyerét már a gimnázium második osztályában is, így nem igazán csodálkoztunk az „eredményein”. Utánunk egy évvel a volt tanáraim szörnyülködve mondták, hogy képzeljem, hogy idén (akkor, 2008-ban), 7 diák nem tudott leérettségizni, többjük a negyedik tanévet sem tudta befejezni elégtelen eredményei miatt. A tavalyi tanévben ez a szám 16 fő volt. 16! Már eleve 2004-óta indítanak úgynevezett E osztályt ahol a kifejezetten gyenge képességű diákok tanulnak egy felkészítő év erejéig (azaz nekik 1+4 év a négyosztályos gimnázium). És már odáig jutottunk, hogy a megye második legjobb gimnáziumának (ahogy az elsőnek is) ilyen E osztályok kellenek, mert annyi a sötét gyerek, hogy egyszerűen fel kell venni őket (mert nélkülük nem lesz meg a keret, és súlyos millióktól esik el az amúgy is szarban lévő iskola).
Néha még bejárok a volt gimnáziumomba, ugyanis jó kapcsolatot tartok fenn a régi tanáraimmal mindannak ellenére, hogy sosem voltam még közelébe sem a legjobb magaviseletű, vagy a legjobban tanuló diák címének. Sajátos szabályaimmal, renitens, de nem sértő viselkedésemmel előbb, vagy utóbb de mindenki megbékélt, néha volt egy kis nézeteltérés, de ez így működik. De ez nem vág ide.
A mostani diákokat először is nem tudom megkülönböztetni egymástól (sem személyileg, sem nemi identitást nézve) a folyosókon tucatjával járnak az egyforma emberek, akikről (pedig jó szemem van) néha tényleg nem tudom megállapítani hogy fiúk-e vagy lányok (de többségüktől hányok). Emók, scenek, meg hasonló elfajzott izék ezek. Szövegértésük nulla, tudásuk szintén, és ez már univerzális, nem csak a kémia-féle mumustárgyakra értendő. Vörösmarty, vagy Kosztolányi nevét nem tudják pontosan leírni, de a legújabb TH, vagy Péterfy Bori számokat kívülről fújja mind, és egyik sem rest naponta hat új képet feltölteni a profiljára illetve továbbküldeni az összes idióta körlevelet, amivel ingyen jön a pénz, meg hold méretű lesz a mars tavalyelőtt óta 20.000 évenként már ötödször.
14 éves takony létére már mind a plázában tengeti a délutánt, ahelyett hogy tanulna, üzletekbe, meg gyorskajáldákba jár sorban, és nagyon meg van lepődve ha másnap 1-est kap a feleletére. Ráadásul ezek többsége 70-80.000 forint értékű telefont, és ékszert tart magánál, vásárlásra meg vagy 10-15.000 forintot biztos, ami csak olaj a tűzre, főleg ha ugyanitt összefutnak dolgos rajainkkal (akik hol máshol lennének a mi adónkból, mint az ország plázáiban). Ők nem félnek elvenni ami kell nekik (és különben is őket illetik a javak, hiszen nem kapnak eleget semmiből). És ez még mindig semmi.
Rühellem a pedofilokat, élve nyúznám meg mindet miután egy kolbászkampóval a seggükben felkötöttem volna őket valami biztos helyre, aztán sóval, citromlével, vodkával, és szódabikarbónával „kényeztetném” őket, hogy érezzék a pezsgést. Viszont bizonyos mértékig nem csodálkozom, hogy ilyen sokan vannak. A 13-15 éves lányok, és fiúk saját myvip, iwiw, vagy a balherem.com oldalakon lévő profiljaikon mutogatják magukat félmeztelenül / meztelenül, ami egy 15 éves fiúnak (aki még sosem látott meztelenül olyan nőt akit ismerne) nyilván izgalmas, de egy pedónak igazi kincsesláda. 14 éves lányok mellét, vagy 13 éves fiúk himbilimbijét akarod látni? Nyiss egy myvip profilt, és nézz körül. Hatásos reklám elfajzott pedofil állatoknak, de ami rosszabb igaz.
Ezek a kislányok (mert azok) akik kisminkelve, 20-22 éves nők stílusát felvéve parádéznak szombatonként, leginkább a 18-22 év közötti korosztály kegyeit keresve, sosem lesznek normálisak. Én nem szeretem a bajt, úgyhogy ha egy ilyen odajön, és nem tudom megállapítani hogy mennyi idős, inkább megkérdezem tőle, és ha sántít a dolog elhajtom. De korosztályom nagy része vígan kúrja meg az ilyen gyereklányokat, a „csak öt évvel fiatalabb mint én” elv alapján. De míg ez egy 24-25 éves fiú esetén teljesen természetes, addig egy 18/f és 13/l párosnál már a szexuális bűntény határát súrolja, arról nem is beszélve, hogy ha egy ilyen lány összeakad egy 30 év körüli férfival, akinek „bejön” (ami manapság már nagyon-nagyon-nagyon menő, hiszen felnőtt férfi, mégis tetszik neki) akkor mi lesz.
De tessék csak, szabad rablás van, és a 16 évesek között már ritka a szűzlány, mint a fehér hermelin. De legyen ez, ha ez kell nekik, csak aztán nehogy sírás legyen a vége. Márpedig az lesz. De ők nem gondolkoznak, hiszen honnan a bérmakeresztanyjuk bokacsontjából gondolnák, hogy az a vonzódás nem természetes. Tudják, hogy a legtöbb srác esztelenül ugrik a friss ingyenpuncira, és a defloráció felemeli őket a „már nem vagyok az” csoportba, és ezzel elismertek, nagyok lehetnek a sajátjaik között.
De ugorjunk, másik kedvenc csoportunkra, a rajokra...
Ez a semmirekellő, tehetségtelen, buta társaság, ezek az égetnivaló tetvek, pondrók, a sok maffia, meg rajcsászár, ez a sok halálra való szar mind itt élősködik rajtunk. Cserébe a sok segélyért, amit persze sosem cél szerint költenek el, hálaként még kirabolják, megverik, megkéselik, lekardozzák, lebuzizzák, és le gecis magyarozzák azokat akik adójából futja audira, meg BMW-re. És mindezt szemrebbenés nélkül bárhol, legyen az buszmegálló, vagy a parlament kupolacsarnoka. És mindenhol ott vannak, (ahogy a cigánylexikonban áll) a napsütötte szemétdomboktól a cseppkőbarlangokig. HA kimegy az ember az utcára szinte minden sarkon ott állnak, és sosem lehet tudni, hogy a következő pillanatban mit fognak csinálni. Mert a cigánybonbon, alap. Támasztják a falat, hogy el ne dőljön a kocsma, kilószám fogyasztják a szotyit, és csak süvít a geci sok héj kifele a szájukból. Undorító, de legalább nem káros. Viszont ha megjelenik az utcában a fehérnép, már mind a tökét markolássza, a pofátlanabbak utána is merészkednek a leányzóknak az elmaradhatatlan „ej úgy megbasználak csak úgy füstölnél” típusú beszólogatásokkal. Vannak környékek ahol szinte már nappal sem lehet kimenni az utcára mert dolgozni rest barátaink úri szórakozásukat űzik az adott utcákban.
De mi vagyunk a hülyék, mert hagyjuk, hogy a liberális maszlag elvegye az eszünket, és ne szóljunk egy kurva szót sem, csak fordítsuk el a fejünket. Ahelyett hogy úgy döntenénk, hogy akkor legyen igazság, és játsszuk le fordítva a dolgot, és egyszer legyen az, hogy 120 magyar támad 30 cigányra (csak hogy érezzék a helyzet súlyosságát). De eljön majd az idő, hogy ezek a tétlenek mind a lángvörös pokolba fognak lenézni, és akkor én leszek az, aki majd nem segít, mert maguknak köszönhetik, hogy oda jutottak ahova.
De nem. Most még nem eléggé félelmetes a jövőkép, pedig most még van esély arra, hogy elejét vegyük a dolgoknak. Meg kéne érteni, hogy ez az ország már lassan nem tud hova süllyedni. A kormányzat halálra szánja a népet, mindenhonnan elvonják a pénzt, csak a szociális juttatások nem csökkennek, de ez utóbbiak közül sem a nyugdíj, hanem a segíly a védendő. Hisz a nyugdíjas már ledolgozott 40 évet, 15 éve nyomorog a picsányi nyugdíjából, dögöljön éhen, eleget élt már a nyakunkon. Támogassuk Kolompár Otíliát, és 16 gyermekét, akik közül 11 kiskorú, és négy nyomorék, mert anyunak drogra futja, csak ételre nem. Miért? Mert amíg ők jól élnek addig az adott pártnak van egy biztos bázisa, amire számíthat, és az a több százezer ember (?) igenis nagyot nyom az arányon.
Nekem miért kell megdolgoznom (megjegyzem egyetem mellett) a havi nettómért, és neki miért jár hat általánosra meg kétszer annyi gyerekre nagyságrendekkel több adómentes, szabadon felhasználható pénz? Ő lenne a primer fenntartani való, én meg, aki hozzáteszek az országhoz dögöljek meg szép lassan, mert 53% odalesz a bruttómból, és a maradék 47-ből kéne futnia rezsire, kajára, ruhára, iskolaszerre (és az internetről, meg a hasonló általam kiérdemelt élvezeti cikkekről még nem beszéltem)? Nehogy már a rágcsáló vigye a puskát. Neki miért van megengedve az hogy ne dolgozzon, hanem szüljön? Neki mért nem kell elszámolnia semmivel, amikor nekem lassan a szaromat is megadóztatják, és azt is patikamérlegre kell tennem, mert 0,5 gramm szar plusz két forint adóban? Nem, ne legyen hat gyereke. Ha nem dolgozik, és nem tudja eltartani ne lehessen azt csinálni, hogy az utcára szül pár purgyét, és egy hétköznapi papa, mama, gyerekek kombóra havi 200-300.000 forintot kap, amit az ég világon senki nem ellenőriz. Az ilyen dögöljön éhen. Leszarom. Aki nem dolgozik, az ne is egyék. Itt (mármint ebben az országban) lakok én is, ugyanúgy szavazok, bár nem erre a szaros rablónépre akik felváltva kormányoznak, és rózsaillatút finganak.
Ugyanis a következő a képlet:
Főúr1127: Egyetemre jár, mellette dolgozik. Szeptemberben revízió az esetlegesen törvénytelen nyári bevételek felderítésére (valamit úgyis találnak alapon). Fizetéskor 47% kézhez kapása, éves szinten legalább egy vagyonosodási vizsgálat kiterjesztve a frissen megszerzett javakra, illetve a bankkártyával vásárolt holmikra. Beadott adóbevalláson általában hibák keresése, akár 5 forint adóhátralék miatt is perrel fenyegetni, legalább 2500 forintos bírságot kiróni, feketelistára tenni.
Kolompár Otília: Végzettsége 6 általános iskolai osztály (kettes alá átlaggal), önként munkanélküli, megélhetési szaporodó. Hónap elején 11 kiskorú gyermekére 330.000 Ft nettó adómentes segély kiutalása, négy fogyatékos gyermekére további 105.000 Ft hátrányossági pótlék. A pénzzel elszámolni NEM köteles. Adóznia NEM kell. Adóbevallásra NINCS szükség. Lehetőség rendkívüli, illetve iskoláztatási segély igénylésére.
Miért ő él jobban mint én, amikor én már 14 éve folyamatosan tanulok (most is), ami mellett (mint második állás) dolgozom, nem is keveset? Én nem vagyok segélyképes, nincs gyerekem. Ha lenne valószínűleg a fizetésemből hárman (apa+anya+gyerek) simán éhen halnánk, vagy megfagynánk, de őket etessük, és ha lehet hunyjunk szemet afelett, hogy 150 csatornát köttettek be a digitévével, amit egy szerény 120 centis plazmatévén kell nézniük, mert jobbra a megszorítások miatt nem futja.
Ha ezeket beköltöztetik egy önkormányzati lakásba, még a tapétát is eladják, ami nem mozdítható azt összetörik, meggyújtják, szétverik, aztán mennek sírni az önkormányzathoz, hogy ezek nem életkörülmények, és innen el kell őket költöztetni, mert ebben ők nem tudnak élni. Ismerek elég rideg sztorikat, például amikor egy szegedi belvárosi társasházban (polgári stílusú), először lelopták, és eladták a körfolyosó kovácsoltvas korlátját, majd lelökték az egyik csimotát az első emeletről, hogy beperelhessék a várost 15.000.000 (!) forintra az őket ért sérelmekért.
De keressük más példát…
Nem messze tőlünk van a bíróság, az utca másik végén meg a börtön (a kettő között durvány 300 méter távolság). Általában a kedd a látogatási nap, ilyenkor az van, hogy a bíróság előtt reggel ott áll a sok kokeró, és ordítoznak, hogy „áártatlaan a fijjunk, rászidta az öregg akki feljelentettee…”. Aztán a délelőtti show után a család az utcán vonul végig a börtönig (BMW-k, merdzsók lassan, köröttük tucatnyi csoportosulások, ordítva, szemetelve, a bömösökből jobb esetben roma slágerek, rosszabb esetben tetkós állatok kiabálnak, hogy „megdöglötök gecis magyarok”). Persze a börtönben egész véletlenül ott van a rokonság másik fele, biztos mind ártatlan (egy az utcánkban lakó őr mesélte, hogy a fehéreket egy külön szinten tartják, mert a bentlakók TÖBB mint 90%-a (sic!) cigány). És még ebben az országban nincs cigánybűnözés. Ez még normál arányok nélkül is szörnyű, úgy meg főleg ha arra gondolok, hogy egy rablás esetén engem kétszer nagyobb valószínűséggel ültetnek le, mint dzsipó honfitársamat).
Egy bírósági ismerős mesélte (aki törvényszolga) hogy legutóbb, épp a 17 éves S. Márió ügyét tárgyalták (aki két barátjával tavaly egy külterületi tanyára betört, megfojtották, és megerőszakolták az ott élő idő asszonyt, majd mindent elvittek, ami mozdítható volt). A füstösök ott basztak rá, hogy a szomszéd látta őket a ház körül „dolgozni” (értsd összeszedni a pénzzé tehető tárgyakat), és kihívta a rendőröket. Ami felháborítóbb volt még az esetnél is, az S. Márió „védőbeszéde”: „Kírem ín nem akrtám rozsat, a nyanyát meg mekhóva taláttuk, csag a telefont keresstem, hogy szójjak a metőknek, a szomszéd meg lecigányozott, ézs hífta a rendűrségget…” És mindezt egyetlen szemrebbenés nélkül. Márió ügye ott bukott meg, hogy két hülye haverja másik kétféle sztorival állt elő, és egyikük váltig bizonygatta, hogy ő nem is volt ott, és az ujjlenyomatát a zsaruk tették oda. De fiatalok mind (Márió 17, a haverjai 14, ill. 16 évesek voltak). Ítélet: Mindenkinek javítóintézet, amiben az a cifra, hogy Márió barátunk fél év múlva mint 18 éves kijelentheti, hogy képes megélni, és ott is hagyhatja az egészet. A néni egyetlen lánya meg pórul járt, ugyanis pár nappal később éjjel „valaki” felgyújtotta a tanyát, ami a tűzoltók próbálkozásainak ellenére porig égett (Márióéknak ebben sem volt szerencséje, mert addigra már a helyszínelést lefolytatták, de ezt nyilván nem tudhatták).
Nézzünk körül az interneten, főleg a MyVip, a chat.hu és az Amaro oldalain. Mit látunk? Magyarokat gyalázó szövegek, milliókkal való pózolás, rajság, menőség, húszmilliós autók, stílbútor, bőrcipő, aranyporos kitinbevonatos kutyafasza, ráadásul mind egy igénytelen rablónép olyan tagjaitól, akik két szót nem tudnak leírni helyesen. Vasazás, bodzázás, lomizás. Komolyan ilyenkor hol az APEH? Persze egy takony ellenőr nem mer bemenni ezek közé, inkább két háztömbnyire leírja „Vizsgálat a Német családnál: Kétes eredetű jövedelemforrásnak jelét nem láttam. Aláírás, pecsét, ennyi…” Persze megértem. Legutóbb nálam is járt egy ilyen ellenőr, 165 centi körül volt, kb. 60 kiló színtiszta ín, és bőr, nem csodálom, ha fél attól hogy egy raj házban körbeállja három kancigány, feldarabolják, és elássák a vastelepen. Úgy kéne hogy jön a revizor, kíséri két biztonságis, meg hat gépfegyveres kommandós, és kérdezgetik, hogy honnan a merci, honnan a ház, honnan a plazmatévé, és pontosan mit is gondol a húsz kilónyi aranyékszerről, amit az ágy alatti cipődobozban találtak, amikor saját megvallása szerint halmozottan hátrányos helyzetűként a múlt hónapban kétszer is igényelt rendkívüli segélyt? Aztán vagyont elkobozni, házat eladni, családot a kóterba száműzni legalább 20 évre. Ha erőszakoskodik végtag-, vagy törzslövést neki, közben persze az egészet videózni.
De ilyet? Engem kétezer forint adóhátralék miatt basztatnak, és kérdezik hogy honnan a mobil, honnan a monitor, miből futja erre, meg arra. Ezek meg a faluban maseratival, meg lamborghinivel krúzingolnak, és senki nem szól hozzájuk. Aztán meg megjelennek az utcán, meg mindenféle bulikon, és keménykednek, kötözködnek, és ha valaki visszaüt azonnal előkerül még 25 tezsvír meg egy raklapnyi kés, és kard. Ez nincs így rendjén. Az meg hogy mindezt összetartás, meg önvédelem címén pofátlanul az összes család eladja a bíróságnak „az, az a kopasz megfenyegette a kisfiunkat”. Az már túlmegy minden határon.
Most hogy meglettek a ”cigánygyilkosok” újra elkezdődött a büdös magyarozás, a romakommandó meg annyira belejött a vadászok fosztogatásába, hogy eszük ágában sincs abbahagyni, sőt (ráadásul így már fegyverük is van). De ez nem jelenik meg az újságban. Ha Alexandroszt megverik az iskolában, mert mondjuk lop, minden újság, sőt a híradó is lehozza, hogy „rasszista terror az iskolában”, „a tízéves P. Alexandroszt brutálisan bántalmazták osztálytársai, az iskola hallgat”, „cigányverés a 3B-ben, a család tehetetlen”. Ha engem megkéselne egy cigó az iskolában szerencsém, ha lábjegyzet leszek, nemhogy tévéhíradó, meg országos főcím. Sehol nem írnák meg (kivéve talán a kurucon) hogy „cigányterror, újabb magyar áldozat”. Mivel nem vagyok neves itthon, nem érdekelnék senkit, csak egy újabb strigula, anyámék meg állhatnának a fejfánál, és gyújtanának értem gyertyát, amit valamelyik rosszéletű úgyis leköpne, vagy hazavinne…
Én a régi rendszer híve vagyok. 1940-ben megjelentek a németek, és elkezdtek fosztogatni a frissen elfoglalt földeken, a paraszt lelőtte őket, és elásta a kert végébe. 5 évvel később jöttek a ruszkik, fosztogattak, erőszakoltak, a paraszt lelőtte őket, és elásta a németek mellé. Nem lehetne a fosztogató cigányokat az előző kettő mellé gondosan elásni, hogy ne forgassa ki őket az ekevas? Persze nem, mert kisebbség is védendő, mint a melegek.
Apropó melegek:
Mert ez sincs helyén. A melegeknek NE LEGYEN hátrányuk amiatt mert melegek. Ezt aláírom. DE NE LEGYEN többletjoguk azért mert melegek. Én nem parádézhatok, mert hetero vagyok, különben is 3mm-es hajamról a végén még azt fogják gondolni hogy magánszemélyként akarok gárdatüntetést szervezni. De az hogy a szivárvány színeibe öltözött buzeránsok a főváros kellős közepén parádéznak mint a bazári majmok, az nem helyén való.
Legyen meleg otthon. Nem izgat. Sőt: nyugodtan menjen ki az utcára, ha kulturáltan tud viselkedni. Ha valaki hetero, rá is vonatkoznak a szabályok, azokat akik az utcán majd megrakják egymást, azokat ugyanúgy kinézik, mint a táncikáló buzikat. Ha egy homo pár kéz a kézben jár az utcán azzal nincs semmi baj, még akkor sem ha ez nem egy konvencionális dolog. De ma már minden ott tart, hogy nyugodtan túlzásba lehet esni. Lehet az ember transz-, vagy biszexuális, lezbikus, fetisiszta, vagy akár feminista (mert ez az a dolog ami ismét kezd negatív irányba elharapózni), nyugodtan csinálja, hisz ki van kiáltva, a másságot mi több mint támogatjuk. Éljen a boldog jövő, legyen mindenki pederaszta.
Nem kell félreérteni. Nincs bajom a melegekkel, amíg otthon melegednek. Sőt a kulturált meleg párokkal sincs bajom, de ezzel a sok magamutogató szarházival van. Azokkal meg főleg akik saját felelősségre előmásznak a lyukaikból, aztán sírnak hogy valaki megdobta kővel, vagy összerugdosta őket a gay pride parade pólójuk miatt. Megérdemlik. Ha valaki kimegy újpestre zöld-fehérben valószínűleg a kezébe adják a seggét, és csak magára vethet. Ha valaki beleköt egy 150 kilós izomtibibe, és az a szart is kitapossa belőle az szintén magára vethet. Aki hülye haljon meg. Ne hergeljük a népet a devianciáinkkal, vagy esetleges (többnyire fiktív) felsőbbségünkkel. Ez nem így megy.
Csak azért mert az élet bármely területén mások vagyunk, nem kell túlzásokba esnünk, főleg azon a téren nem hogy ezeket az eltérő aspektusokat a normális beállítottságú emberek orra alá dörgöljük. Miért? Mert az emberek utálják a magamutogatást, még akkor is ha legtöbben nem tesznek ellene semmit. Mert nekem is volt barátnőm, akivel sétáltunk, meg hasonló ilyen helyzetben megszokott tevékenységeket végeztünk, de mindennek meg volt a maga helye, és ideje. És nem tévesztettük össze az utcát, vagy diszkót a hálószobával mint ahogy nagyon sokan bármit összekevernek bármivel.
De jó magyarázzuk az általános elhülyüléssel, meg a televízióból áramló végtelen mennyiségű fossal, ami szartengerré változtatja a nappalit, és mindenkinek jut belőle. Egyesek maffiák lesznek, mások beállnak Steinerkrityó mögé, és büszkén válnak mássá, mert megtehetik. Mert miért ne tehetnék? A maffiához nem megy k i az APEH, a melegek meg támogatásnak örvendnek, és hozzájuk szólni sem lehet csúnyán, mert ha lehull a hintőpor a seggükről, akkor már az egész ország homofób.
Helyi hírességek…
A melegfelvonulásos sztorihoz tartozik, ez a rém ronda leszbikus, akit megvertek. Kit érdekel? Mióta hír ő? Ki ez egyáltalán, és miért helyi híresség? Mert a balhéi miatt az Astoria környékén ismerik mint a rossz pénzt. Akkor nálunk a Fercigány a híresség, mert az egész utca tudja ki ő, és hogy hol csencsel épp. Visszatérve erre a nőre (vagy mire): alkatát, és stílusát tekintve, egyáltalán nem csodálom hogy férfi nem áll szóba vele (ez adja a leszbikus vonalat), de szerintem nő sem sok fogja őt közelinek, és kívánatosnak tartani. És a viselkedésére nem mentség az Asperger-szindróma (ami mint tudjuk az autizmus egyik legenyhébb formája). Egy aspergeres igenis képes normális viselkedésre (ezt láthattuk másik szintén AS-es kommentezőnk esetében), még akkor is ha a nonverbális interakciókat nehezére esik értelmezni. Egy aspergeresnek több belátása van, mint bármelyik más autistának, képesek szem-, és beszédkontaktusra, önállóan kapcsolatot kezdeményezni. És ez az ami miatt a megvert nő nem bújhat a dolgok mögé. Ha valami súlyosabb baja lenne, mindenki örülne már annak is hogy öt kép közül remekül kiválasztja a matchboxot.
Visszatérve: nincs olyan hogy helyi híresség. Van, akit ismerünk, és van akit nem. Vannak akik nevét, fejét, állatságait egy ország ismeri, de ezek nem hírességek. Hoolie Scene, Matyófreak, meg a hasonlóak nem nevek. Senkik. Magamutogató tetvek kórosan nagy egóval, és túlfejlett exhibicionista irányultsággal. Pont úgy ahogy Anettka sem más mint egy rohadt ribanc, és ha már itt tartunk pákó is csak az isteni szerencséjének köszönheti hogy ismert lett, és nem annak, hogy három sornyi szövegből sláger kerekedett (adideadidit vagy mi a vörös rákfarka). Én azt tartom híresnek, nevesnek, aki letett valamit az asztalra. Neves zenészek, színművészek, írók, festők, grafikusok, ők tudnak, és ehhez nem kell szeretni őket. Zoránt nagy névnek tartom, pedig nem szeretem a számait, sőt. Viszont ő még mindig tízezerszer nagyobb név a számomra mint mondjuk L.L. Junior, de ebben ne mélyedjünk el. A mai fiataloknak más szinte fingja sincs hogy ki Presser Gábor, vagy az LGT, hogy mi volt a piramis, de hogy ne csak a zenénél üljük meg Latinovits, és Karády neve épp úgy sötét folt. De ehhez akár az országot is elhagyhatjuk, hogy esetleg a Pink Floydot, John Mayert, Norah Jonest, vagy tényleg akárkit. Ismerik azt a pár kultuszzenekart, mind fújja az Edda, vagy a Beatles számokat, de ennyi. Miért szereted? „Nem tudom, Petiék szerint menő.” Így sosem lesz egyiknek se saját stílusa.
Nem mintha az Eddával, vagy a Beatles számokkal baj lenne. De a stílus ezen messze túlmutat. Szeretheti valaki ezeket, de legyen saját ötlete. Az hogy valaki majmolja a többieket, azzal nem teremt saját individuumot. Alakítson ki egy saját öltözködési, és viselkedéskultúrát, legyen saját zenei, és művészi érzéke, és ne elégedjen meg az előre csomagolt dolgokkal. Ne legyen követendő a műveletlenség, a hanyag írás-, és beszédkultúra. Mindenki dolgozzon azért, hogy elmondhass, hozzátettem a dologhoz. A legkisebb munkának sem szabad degradálónak, rangon alulinak lennie. Az egyéniséget kell értékelni, és nem a tömeget. Nem vagyunk birkák, vagy lemmingek hogy vakon kövessük azokat akik előttünk mennek (bárkik is legyenek). Nem szabad ezt csinálni. Legyetek különbek mert az jobb, mint egynek lenni a sok közül.
De ma már az ez a dolog odáig jutott, hogy ha úgy döntenék én is lehetnék a tévében, csak annyit kéne tennem, hogy egy vászon felé fordított bekapcsolt szobaventillátoron keresztülfosok. Voilá! Kész is a nagy mű, már csak légmentes burkolat kell. És egész sorozatot lehetne ebből is csinálni, egyszer paprikás, másszor kukoricás ételekkel (színek, és formák kavalkádja ugyebár). De ma már szinte bárki kiállíthatja az összehokizott lepedőjét, vagy a használt tamponját. Ha elég felháborító, és aberrált a dolog akkor kész is az országos siker.
Az hogy valaki a blogján ír homoszexuális élményeiről, vagy közzéteszi a legújabb leszbi-partiképeit, az még nem teszi ismertté. Illetve nem kéne hogy azzá tegye, de sajnos azzá teszi. És ezek példát mutatnak a fiataloknak, és ami több mint sajnálatos az az, hogy ez a példa sokak számára követendőnek számít. Én sem vagyok egy matyóhímzés. Szélsőséges vagyok, és durva, sokszor sértő, vagy egyenest bunkó, de nem osztom meg az átlagra káros dolgaimat másokkal. Meg tudok inni másfél üveg vodkát egy szombati buli alatt, de nem hirdetem, hogy „literszám igyad, mert baszottul fasza”. Miért? Mert az hogy én bírom, és még sosem voltam olyan rosszul hogy haza kelljen vinni engem (értsd mindig magamtól gyalog, és egészben mentem haza, és sosem hánytam), az nem jelenti azt hogy mások is bírják. Másrészt, amiatt mert én 20 vagyok és magam döntök, egy 15 évesnek az ilyen önrendelkezés még nem jár.
Emberek! Ne legyetek hülyék, éljen a normalitás, éljen az egyéniség! Nem kell vakon követni azokat akik népszerűek, mert akkor mindenki csak egy másolata lesz az eredeti szarnak, ami már alapból nem egy megtisztelő cím.
Minden tiszteletem a tenni akarásé,
Főúr1127




Az utolsó 100 komment: